Az összesen 132 perces amerikai filmet 2001 -ben forgatták, így az USA -ban már az említett év májusában, Magyarországon pedig 2001 december 6 -án mutatták be a mozik. Rendezője és egyben forgatókönyv írója az a Brian Helgeland, aki az 1999 -es Visszavágó című Mel Gibson movie -t rendezte, és aki a Szigorúan bizalmas című 1997 -es sikerfim forgatókönyvéért Oszkár díjat kapott. Az alkotás főszereplője pedig az a Heath Ledger, aki a 2005 -ös Túl a barátságon (Brokeback Mountain) című botrányt kavart, de végül 3 Oszkárral jutalmazott drámának egyik főszerepét játszotta, illetve aki alig 3 évvel ezen sikere után, 2008 januárjában - mindössze 28 évesen - meghalt otthonában gyógyszer túladagolás miatt. Legmagasabb szintű díját, a legjobb mellékszereplő kategória Oszkárdíját egy Batman feldolgozásért (A sötét lovag - Joker) csak posztumusz kaphatta meg, halála után.

A mindenképp rangosnak nevezhető készítői és főszereplői gárdával megalkotott film magyarországi fogadtatása nagyon vegyes volt, főként a történelmi film rajongóinak táborában. A felemás fogadtatás legfőbb oka a sajátos rendezés, ugyanis a filmben szokatlan módon keveredik a középkor és a jelenkor; a cselekmény a középkorban játszódik korhű díszletek közt, korhű ruhákban, azonban több mai nagy rock szám is elhangzik (többek közt Queen: We Will Rock You, War: Low Rider, David Bowie: Golden Years, Thin Lizzy: The Boys Are Back in Town és AC/DC: You Shook Me All Night Long). A filmet a cseh fővárosban, Prágában forgatták, mivel a készítők ezt a várost találták a legeredetibbnek egy középkorban játszódó film elkészítéséhez. A londoni, és roueni helyszínek cselekményeit, valamint a lovagi tornát a Barandov Stúdióban vették fel, a párizsi Notre-Dame, a bálnak helyet adó díszterem, és a roueni katedrális hiteles másait egy jégkorongstadionban építették meg. ,

A történet:

A XIV. században új sport hódított Európában: a lovagi torna. Nemesek és nemtelenek egyaránt rajongói lettek. Szurkoltak kedvenceiknek, tanulták a szabályokat és ott tomboltak a küzdőpálya szélén a nagy meccseken. Az egyetlen baj csupán az volt, hogy míg mindenki drukkolhatott, csupán a büszke ősökkel rendelkező arisztokraták indulhattak a viadalokon. Ám egy nap, amikor Sir Ector pont a döntő összecsapás előtt jobblétre szenderül, apródja, William (Heath Ledger) felveszi páncélját meg sisakját, és néhai ura nevében megnyeri a díjat. Kedve támad a lovagságra: ő és víg cimborái, ettől kezdve a középkor legnagyobb szélhámosai. Városról városra, lovagi tornáról lovagi tornára járnak, hazudnak és nyernek. William igazi sztár lesz, győzhetetlen bajnok. Mégsem megy minden simán. Először egy gyönyörű nemes leány forgatja fel kissé a jól bevált programot, azután egy féltékeny fekete lovag, aki rájön, hogy egy csaló orránál fogva vezeti a sportbarát nemességet. A londoni lovagi torna világbajnokságon a kalandok minden résztvevője összetalálkozik. Sor kerülhet a végső összecsapásra.

Személyes vélemény:

Bevallom elfogult vagyok a filmmel kapcsolatban, mert azon kevesek közé tartozom, aki történész volta ellenére megszerette ezt művet. Sokakkal ellentétben nekem nagyon tetszett a modern beszédstílus és a mai zene alkalmazása is, mert  közben nem sérült a történeti hűség, és a film nézése alatt a középkor érzése - esszenciája -  is megmaradt bennem. A film a XIV. században játszódik, valamikor az idő tájt, amikor Geoffrey Chaucer is élt. Ezt onnan tudni, hogy az egyik szereplő maga Chaucer, akit Paul Bettany alakít. Mivel Chaucer 1343 és 1400 közt élt, és a filmben többször utalás történik arra, hogy Anglia királyát akkoriban Edwardnak hívták, úgy gondolom III. Edward ideje a helyes kronológiai behatárolás. (Uralkodott: 1327-1377) Annál is inkább helyesnek tűnik ez megközelítés, mert a főhős többször összefut a szintén Edward néven szólított trónörökössel (aki egyébként a film végén lovaggá is üti), és III. Edward legidősebb fiát -a legendás fekete herceget - keresztelték Edwardnak. (Sajnos a herceg  - a száz éves háború hőse - 46 éves korában meghal, egy ismeretlen betegségben, így a trónt 1377 -ben fia, II. Richárd örökli majd.) Így összegezve szerintem a mű eseményei tehát III. Edward idején, valamikor az 1360-as 1370 -es években játszódhatnak.

A lovagi tornák színterei szerintem korhűek, csakúgy mint a páncélzatok. Bár el kell ismerni, hogy modern kori sajátos humorával vannak tele a helyzetek, mikor például William lovagi páncéljára a készítő a Nike jelét vési, márkajelként. Ugyancsak modern behatás érvényesül jónéhány esetben a két főszereplő, William és Lady Jocelyn ruhatárában is, a XX. századi öltönyszerű férfi ruha, és lady szintén ezen évszázadi estélyi ruhájában. DE a pozitívmok: a középkori parasztok ruhája (végre!) ebben a filmben koszos, a fogazatuk sokszor rossz, és sült macskahúst esznek a nézőtéren sörrel. Sok középkorról szóló filmben a parasztok patyolattiszta - vasalt - ruhában, hibátlan fogsorral szerepelnek, és ez engem például jobban zavar, mint az, hogy a film elején a aQueen szól.

Tetszik, hogy láthatjuk a lovagi tornák pontozási szabályait, azt hogy kisebb zászlókkal jelzik a találatokat, hogy  megismerhetjük, hogy hány pontot ér a testre, a fejre mért dárda szúrás, és hogy mit jelent ha az egyik fél kiüti a nyeregből a másikat. Bepillantást nyerhetünk a haroldok és a törvényszolga munkájába, az úr és a paraszt, illetve a lovag és az apród viszonyába.

A mű tele van humorral a 3 apród és fegyverszolga egymás közti vitáiban, de nem hiányzik a szerelmi romantika sem a feltörekvő zsúpkészítő parasztfiú és a nemes lady közt. A film vége pedig valóban jókedvet csinál mindenkinek, hiszen a főhős sérülten, összeszorított fogakkal ugyan, de legyőzi sportszerűtlen harcoló és csaláshoz  folyamodó galád ellenfelét. Megkapja a nemesi címet, megnyeri a tornát, elnyeri szíve hölgye kezét, és apja tiszteletét. Mindez persze egy mese, de kinek ártunk vele; és egyébként is olyan jó mesét hallgatni, főleg ebben a kegyetlenül sivár és józanságot követelő világban ...

Egyéb vélemények

Brian Helgeland: "Kosztümös darabot szerettünk volna csinálni, mely hű marad ugyan a felidézett korhoz, de napjainkban is időszerű. Nem volt könnyű dolgom, hisz mindeközben végig arra törekedtem, hogy a film ne csak hangulatában legyen középkori, hanem történetmileg is hű lenyomatát adja az akkori világnak. Ám hogy egy film működni tudjon, meg kell szólítania a közönséget - vagyis meg kell találni a kapcsolódási pontokat a múlt és a jelen között."

"William archetípusa az amerikai ideálnak, aki képes legyőzi a társadalmi akadályokat. A Lovagregény sokunk története. Én például egy "halászdinasztia" sarjaként igen alacsony sorból küzdöttem fel magam. A családi hagyomány szerint nálunk minden férfi halászként kereste kenyerét, kivéve az egyik bácsikámat, aki felkerekedett, hogy szerencsét próbáljon Alaszkában. Hollywood fényévnyi távolságra volt ettől, de valahogy mégis sikerült elérnem, hogy forgatókönyvíró legyek. Ám amikor az első, méghozzá a legölesebb lépést megtettem a hírnév felé, újabb, elérhetetlennek tűnő álom kerített hatalmába: az, hogy rendezőként is kipróbálhassam magam. És lám, ez az álom is beteljesült... A Lovagregény valójában nem más, mint főhajtás mindazok előtt, akik saját akaratukból és erejükből valami távolinak tetsző dolog birtokába jutnak."

Heath Ledger: "Engem nem az ragadott meg leginkább William alakjában, ahogy kezébe veszi a sorsát, hanem sokkal inkább az, hogy mekkora átváltozáson megy keresztül mindeközben. Rengeteg lényeges dolgot megtanul, míg eljut a vágyott társadalmi pozícióig. Eleinte csupán a külsőségek: az arany, a nemesi cím és a hírnév utáni vágy hajtja, de mikorra sikerül elérnie mindezt, rádöbben, hogy csak a barátok, az őt támogató társak hordozzák a valódi és örök értéket az életében. Az igazi nemességet nem a szépen csengő aranyban és hírnévben, hanem a fejében és a szívében találja meg."

A film adatai:

rendező: Brian Helgeland
forgatókönyvíró: Brian Helgeland
operatőr: Richard Greatrex
jelmeztervező: Caroline Harris
zene: Carter Burwell
producer: Todd Black, Brian Helgeland, Tim Van Rellim
látványtervező: Tony Burrough
vágó: Kevin Stitt
művészeti vezető: John Hill

szereplő: 
Heath Ledger (William Thatcher/Sir Ulrich von Lichtenstein)
Rufus Sewell (Adhemar gróf)
Shannyn Sossamon (Lady Jocelyn)
Paul Bettany (Geoffrey)
Mark Addy (Roland)
Bérénice Bejo (Christiana)
Alan Tudyk (Wat)
James Purefoy (Sir Thomas Colville)
Laura Fraser (Kate) 

A The Pianist rendhagyó helyet foglal el a legjobb háborús filmek listáján, mivel nem a frontokon játszódik, hanem egy lengyelországi zsidó zongorista (Wladyslaw Szpilman) hányattatásait és csodával határos megmenekülését mutatja be a nácik által megszállt Varsóban. Roman Polanski egyik legjobb filmje egyszerre háborús dráma és életrajzi mű is, melynek premierjére 2002-ben a Cannesi Fesztiválon került sor. (Itt rögtön Arany Pálma díjat nyert.) Az alkotás egy évvel később bezsebelt még három Oscart is és az egész világot „bejárta”.

A film főhősének karakterét Adrien Brody alakítja egészen fantasztikus játékkal. A mű bemutatja a mindent túlélni akaró zsidó zongorista megmenekülésének történetét: azt, ahogyan megússza az egyik haláltáborba való elszállítását, ahogyan bujkál a varsói gettóban, a keresztény, lengyel barátok segítségnyújtását (a gettón kívül) és végül egy német tiszt egészen megdöbbentő – de számára az életet jelentő - beavatkozását.

Szinte hihetetlen, de Szpilman az egész háborút kihúzza a bujkálásai során Varsóban. Az igazi fordulópont ennek során az a szitu jelenti, amikor kiürítve a varsói gettót, családját egy Treblinkába induló vonatra teszik, ám őt egy zsidó kápó megmenti a biztos haláltól. Gyakorlatilag innentől, vagyis 1942 augusztus 16-tól bujkál egészen az orosz csapatok megjelenéséig, azaz 1945 január 17-ig. Ez pontosan 2 év és 5 hónap, a nácikkal teli Varsóban. A film igazából ennek a két és fél évnek a krónikája.

Bár a Zongorista a háborús-film kategóriában csak a Filmworlds blogon a tizedik helyet kapja nálunk, más szempontból a legjobb valaha készült filmek egyike. Értékelésünk: 90%.

Íme egy 90-es évejben készült nagyon jó thriller kedvenc filmjeink listáján, mégpedig Richard Donner rendezésében, Mel Gibson és Julia Robert hihetetlen alakításával. A filmben alig 41 éves és határozottan jó formában lévő - Mel Gibson egy egyszerű taxisofőrt alakít (Jerryt), aki azonban különös érdeklődéssel figyeli a világ híreit és közben saját újságot szerkeszt zavaros elméleteiről. Összeesküvés-elméletei mellett csak egy valami érdekli: Alice, a szép ügyvédnő (Julia Roberts), akinek mindennapjait folyamatosan figyeli (gyakran távcsövön keresztül is). Érthetetlen vonzódására akkor lesz magyarázat, mikor az amerikai titkosszolgálat elrabolja a férfit és kiderül: valaha Jerry is ügynök volt egy embertelen program keretében, melynek részletei törlődtek a férfi memóriájából. Ám lassan előjönnek az emlékek, Jerry és Alice együtt kezdenek nyomozásba, miközben lassan kölcsönössé válik a kialakuló vonzalom közöttük.

A kedvenc filmek listájára kerülésének oka: Emlékezetes a film rendezése és forgatókönyve, ráadásul Mel Gibson és Julia Roberts is óriásit alakítanak. Ha valaki százszor látja, akkor százszor szórakozik nagyszerűen az egészen. A lista itt olvasható.

Történelemmel kapcsolatos sztori szellemes és izgalmas köntösben Jon Turteltaub 2004 -es kalandfilmje, Nicolas Cage, Justin Bartha és a gyönyörű Diane Kruger főszereplésével. A film egy olyan téma köré íródott, mely ma is mindenkit érdekel Amerikában: létezett e az alapító atyák (az első amerikai elnökök) birtokában egy olyan kincs, mely azóta sincs meg és amelynek részét (alapját) képezte a középkori templomos lovagok titokzatos aranya is. A filmbeli történet főhőse: Ben Gates történész (Nicolas Cage) erre a kérdésre keresi a választ társával Riley -val (Justin Bartha) és a melléjük szegődő kutatónővel, a gyönyörű Abigail -lel (Diane Kruger). A kincskeresés közben számtalan veszélyes kalandba keveredne, titkokat fejtenek meg és rejtélyeket oldanak meg. Végül életük kockáztatásával, de sikerrel járnak. A Nemzet aranya tele van izgalommal, humorral és történelmi érdekességgel, amihez remek rendezés és jó alakítások társulnak. A látványvilág pedig olykor lenyűgöző.

A kedvenc filmek listájára kerülésének oka: Az alapötlet a script és a rendezés is kiemelkedő ebben a lendületes kalandfilmben, mely minden generációt a székhez szegez, remek szórakozást kínálva. Akik pedig érdeklődnek a történelem iránt, garantáltan érdekesnek találják majd. Listánkon az ötödik helye nem lehet kérdéses.

Ez a film bizony idén már több, mint 60 éves, de különös módon éppen ugyanúgy hat ránk, mintha egy mai alkotás néznénk. Nem véletlen, hogy Billy Wildert a valaha élt legnagyobb rendezők közt tartják nyilván, hiszen a Some Like It Hot a filmtörténelem egyik legnagyszerűbb vígjátéka. Bár az alapsztori nagyon egyszerű - hiszen annyiról van szó csupán, hogy két zenész (Joe és Jerry / Tony Curtis és Jack Lemmon) egy női zenekarban megbújva próbálnak meg elmenekülni a maffia elől, miközben egyikük szerelembe esik a zenekar énekesnőjével (Marilyn Monroe -val) - a történet megjelenítése és a színészek női ruhákban való esetlenkedése végtelenül viccessé teszi az egészet. Ugyanakkor a humor mellett romantikát, sőt nem kevés izgalmat is kapunk, nagyszerű színészek tolmácsolásában.

A kedvenc filmjeink közé kerülésének oka: Ha egy film több, mint 60 éve tudja megnevettetni a felnövekvő generációkat és még most, a 2020-as években is róla beszélünk, az egyértelműen megérdemli a legjobbak közé kerülést. Ez vezérelt bennünket is, amikor a listára helyeztük. A kedvenc filmek listája itt érhető el.

A vígjáték-rendező Rob Reiner (Harry és Sally, A bakancslista, Egy becsületbeli ügy) egy szórakoztató, vidám és romantikus vígjátékot rakott össze 1995-ben, Annette Bening, Michael Douglas, Martin Sheen és Michael J. Fox főszereplésével. A téma: egy szerelmi történet, melynek helyszíne a Fehér Ház. Az Egyesült Államok elnöke, Andrew Shepherd (Michael Dougles) magányos özvegyként megismeri a gyönyörű környezetvédelmi ügyvédnőt, Sydney Ellen Wade -t (Annette Bening), akit a nyilvánosság kizárásával próbál meghódítani.

A kép forrása: port.hu

Az elnök vállalása csak első pillanatra tűnik egyszerűnek, valójában nagyon nehéz feladat, mert politikai ellenfelei, főleg ellenlábasa, a konzervatív Rumson szenátor (Richard Dreyfuss) kihasználják támadhatóságát és kikezdik bimbózó kapcsolatát az ügyvédnővel. Ráadásul Shepherd könnyelmű ígéretet is tesz a nőnek arra vonatkozóan, hogy segíti a környezetvédelmi törvény keresztülvitelét, ám közben népszerűsége visszaesik, így ígéretének megszegésére kényszerül. Végül azonban ráébred, hogy mi az igazán fontos számára és egy nagyszerű nyilvános beszédben (melyet a rádió is közvetít így Sydney is meghallgat), bocsánatot kér a nőtől és szava megtartásáról dönt, felvéve a kesztyűt támadóival szemben.

A szerelem a Fehér Házban Bill Clinton elnöksége idején játszódik, a 90-es évek közepén, mondhatni Amerika "fénykorában" amikor még a válságok, botrányok, járványok előtt vagyunk (a Bush 2 és Trump-ciklust megelőző években) amikor az elnöki hivatal tiszteletébe még az elnök szeretete is belefért. [Hol vagyunk már ettől.] A történet légköre így pozitív, valódi érzésekkel teli és romantikusan infantilis, ami kellemes elmerülést okoz a gondtalan naivitásban. Időnként jólesik ebbe menekülni a jelenlegi világ gerinctelen, számító és érzéketlen légkörében élve.

A kép forrása: tv2play.hu

A film a Rotten Tomatoes kritikusainál 91% -on áll, ami világosan jelzi, hogy a Szerelem a Fehér Házban sokkal több egy átlagos romantikus limonádénál. Számomra régóta nagy kedvenc, mely akárhányszor újranézhető. Hosszú és unalmasnak ígérkező téli estéken ideális választás pároknak és családoknak is. Értékelésem: 85%, hiszen szerepel a 10 kedvenc filmem listáján is (Harper társblogunkon).

Tiszeker Dániel Nagykarácsony című filmje - mely most került a hazai mozik műsorára - egy romantikus és vidám történettel segít karácsonyi hangulatba kerülnünk, már ha megváltjuk jegyünket erre a kimondottan szórakoztató, habkönnyű vígjátékra.

Az alapsztori nagyon egyszerű: adott egy 30-as éveiben járó, ifjú fővárosi tűzoltó, Arnold (Ötvös András), aki leánykérésre készül, ám a romantikus módon kitalált, tűzoltó-kosárból végrehajtott "akció" során megpillantja, amint leendő párja épp egy másik férfit csókol. Az a bizonyos "másik férfi nem" is akárki: egy hírneves sztár-színész (Szabó-Kimmel Tamás), aki egy tűzoltós filmben alakítja a hőst (így népszerűsége épp az egekben jár [főleg a nőknél]). Arnold a látványtól meginog és kizuhan a tűzoltó-kosárból, majd innentől tériszonyossá válik. Mondanunk sem kell: a tériszony nem igazán szerencsés fóbia egy tűzoltó esetében, így Arndoldot főnöke, az őrnagy (Csuja Imre) ideiglenesen "civil szolgálatra" helyezi, és konkrétan egy karácsonyi vásár biztosításával bízza meg, mégpedig a Várkert Bazárban.

A vásárban Arnold furcsa, de szerethető embereket ismer meg, többek közt az anyagias és ravasz árust (Scherer Péter), a csinos, mindig rohanó ismeretlen hölgyet, aki idővel az említett árussal kezd flörtbe (Pokorny Lia) és végül a csoda szép tanítónőt: Esztert (Zsigmond Emőke). A fiatal pedagógus alsós kisdiákokkal rendez épp egy karácsonyi színi-előadást (biblikus témát feldolgozva), amibe Arnoldot is bevonja. Idővel kettejük közt gyengéd érzelmek szövődnek. Eszter megpróbálja kigyógyítani Arnoldot tériszonyából (mely annyira durva, hogy még egy létrára sem tud felmászni), a férfi pedig segít a lánynak abban, hogy előadásuk végén mini tűzijáték gazdagítsa a karácsonyi előadás fináléját.

Ám a bonyodalmak csak ezt követően kezdődnek: felbukkan a volt barátnő (Rujder Vivien), aki szeretné újrakezdeni a kapcsolatot és Arnold főnöke is bejelenti: meg kell méretnie magát az újoncokkal (a kiképző pályán, a magasba felmászva) különben nem lehet tovább tűzoltó. Arnold azonban jól veszi az akadályokat, így végül egy vidám zárás és happy end után - melynek színtere a várva vált karácsonyi előadás - elégedetten és jókedvűen kelhetünk fel moziszékeinkből. A filmben felbukkan Hernádi Judit (mint a tűzoltók diszpécsere), Mészáros Máté (óriás-kerék kezelő) és Szerednyey Béla (gesztenye árus) is.

A Nagykarácsony egy szerethető, szórakoztató, habkönnyű és jó hangulatú vígjáték, mely kikapcsol bennünket 109 percre és segít kicsit abban is, hogy karácsonyi hangulatba kerüljünk, az elcsépelt rokon-nyaggatós, szokványos christmas-klisék nélkül. Mi mást várhatnánk még egy romantikus karácsonyi vígjátéktól. Értékelésünk: 80%.

Nagy Marvel-rajongóként óriási várakozással ültem be a moziba az Örökkévalókra. Kíváncsi voltam a kínai rendezőnő, Chloé Zhaó munkájára és maga az alaptörténet is érdekelt: milyenek az "örökkévalók", akik a Bosszúállók helyett védelmezik a Földet a sok évszázad után felbukkanó deviánsokkal szemben.

Sajnos azonban nagyot csalódtam:a sztori kidolgozatlan, a karakterek alaptörténete gyenge, a deviáns szörnyek gagyik (elnevezésük eleve problémás), az akciójelenetek CGI orgiák a színészi alakítások pedig "B" kategóriásak. Még a sztárként filmbe tett Angelina Jolie és Salma Hayek is halvány jelenség a filmben.

Elvben az Örökkévalók évezredek óta oltalmazzák a Földet az időnként megjelenő szörnyektől, melyekről alig tudunk meg valamit. Sárkényszerűek, de furcsa módon mindig épp ott bukkannak fel, ahol az örökkévalók tartózkodnak és soha nem a földlakók a célpontjaik. Az örökkévalók, külsőre embernek tűnnek és nyilván soha nem öregednek. Ezen kívül különleges képességeik vannak és képesek a deviánsok legyőzésére.

A film felétől már rettenetesen untam az egészet, majd másfél órányi szenvedés után el is hagytam a nézőteret. Értékelésem 20-25% vagyis a nézhetőségi küszöbön mozog. A Marvel 10 legjobbjától rettenetesen messze van.

Elkötelezett Marvel rajongóként nagyon vártam már a Venom második részét, főleg azért, mert az első, 2018-as fejezet kimondottan tetszett, (elsősorban Tom Hardy szórakoztató alakítása miatt). Bár a félelmetes szimbióta már 1984 óta része a Marvel-világnak, sem az első sem a most látott második részt nem sorolnám a legjobb Marvel produkciók közé. Ami a TOP-10 Marvelt illeti, egyetértek ezzel a felsorolással, azzal a kiegészítéssel, hogy a Venom legelső epizódját a második 10 elején mindenképp megemlíteném.

A kép forrása: https://jakubmaslowski.artstation.com/projects/rR41QG

Ami a legújabb, második Venom részt illeti: sajnos nem vagyok túl derűlátó. Andy Serkis rendezőnek ugyanis nem sikerült megismételnie Ruben Fleischer 2018-as sikerét: a poénok kevéssé ülnek, az akciók CGI orgiába fulladnak, az alapsztori pedig annyira gyenge (a forgatókönyvvel együtt), hogy unalomba fullad az egész.

Ami az alakításokat illeti: Tom Hardy jól tolja, de ezúttal valahogy nem okoz katarzist mindaz amit a vásznon csinál. A másik főszereplő Woody Harrelson, nagy várakozással jelent meg a szereplőlistán. A magam részéről kedvelem a színészt, az 1995-ös Pénzvonatban például zseniális (akárcsak a 2012-ben), ám most ő sem nyújt semmi emlékezetest. Tegyük hozzá persze, hogy egy látvány-akció-sci-fantasy film nem éppen a nagy ívű színész-alakítások "terepe".

A script közepes, a rendezés kimondottan gyenge, a látvány pedig túltolt CGI tenger. Ezekhez társulnak a teljesen átlagos alakítások sajnos. Összességében a Venom 2., csak nagyon elvakult Venom-rajongóknak ajánlható, illetve megrögzött Marvel-fanoknak. Mások számára enyhe csalódás a film.  

Mindig érdekes kísérlet olyan személyről filmet készíteni, aki közismert és akiről szinte mindenkinek van már valamilyen emléke vagy képzettársítása. Pablo Escobar (1949-1993) pontosan ilyen ember volt: a 80-as évek "terméke" egy hírhedt kolumbiai drogbáró, "kokainkirály", gúnynevén: El Patrón vagy Don Pablo, El Doctor, El Diablo, aki a történelem legelső milliárdos bűnözőjeként egy egész kontinens alvilágának volt ura. 

Az életéről megjelent források, újságcikkek és dokumentumfilmek, blogbejegyzések szerint 1981 és 1991 közt az USA -ba irányuló kokainkereskedelem 80% -át tartotta kezében. Emberei és pénze révén megjelent az Egyesült Államok szinte minden nagyvárosában és közel 3 milliárd dolláros vagyont gyűjtött össze (amivel az akkori világ 7. leggazdagabb embere lehetett). Több ezer katonából és sicárióból álló magánhadsereggel rendelkezett, melyet egy kolumbiai nagyváros, Medellin közelében fekvő, kastélyszerű, luxusbirtokáról igazgatott (Hacienda Nápoles). Pénze és befolyása segítségével lehetett egy ideig képviselő is a kolumbiai parlamentben és ugyancsak óriási vagyona révén adakozni is tudott a helyi szegényeknek, mégpedig kórházak, iskolák illetve lakóépületek felépítésével, alapításával. Magánéletét illetően: házasságban élt ugyan (két gyermeket nevelve), de állandóan voltak szeretői is. A leghíresebb közülük, egy helyi riporternő, Virginia Vallejo még könyvet is írt kapcsolatukról (címe: Loving Pablo, hating Escobar). Az említett könyv lett aztán alapja 2018-ban Fernando León de Aranoa filmjének, mely nemrégiben került a hazai mozikba.

Ami Aranoa filmjét illeti: ambivalens érzésekkel lehet csak róla beszélni. Egyik oldalon ugyanis remek színészi alakításokkal elkészített, kivételes alapmű, másik oldalon pedig felületes, kihagyott lehetőségekkel teli fércmunka. Ami az előbbit illeti: mind Javier Bardem, mind Penélope Cruz csakis elismerést érdemelnek. Teljes átéléssel és jól felkészülten láttak ugyanis karaktereik megjelenítéséhez. Ami a másik kritikát, a felületességet illeti: ott bizony komoly problémák akadnak. Nézzük ezeket sorban, a legfőbb 10-et kiemelve.

1. -- A történet Pablo Escobar életének azzal a szakaszával indul, melyben már Kolumbia valódi ura, vagyis vagyonos, befolyásos ember, a Medellin Kartell megalapítója. Előéletéről -- gyermekkoráról, ifjú éveiről, első bandáiról, bűnözővé válásáról -- az égvilágon semmi támpontot nem ad a film sztorija még visszaemlékezések formájában sem (pedig ez egyszerű rendezői fogással megoldható lett volna). Ez az első számú kihagyott lehetőség és hiányérzet bennünk, ha megnézzük a filmet.
2. -- Pablo Escobar mint hús-vér ember és egyéniség önmagában is érdekes, hiszen mégis csak a modern idők legnagyobb hatalmú embere volt (nagyobb formátumú figura, mint Al Capone vagy Panco Villa, a "műfaj" közismert ászai.) Személyiségéről egy film árulhat el legtöbbet, hiszen széles eszköztárral lehet bemutatni félelmeit, vágyait, motivációit, alaptermészetének különleges jegyeit, melyek egy dokumentumfilm keretei közt sokkal kevésbé jeleníthetőek meg. Sajnos azonban Aranoa filmje egyáltalán nem fektet hangsúlyt Escobar személyiségének bemutatására.
3. -- A film alaphangulata inkább vidám és komolytalan, mint komor, ami önmagában még nem volna baj, ha mondjuk egy rendezői koncepció állna a döntés mögött, mely Escobart új szemszögből akarná láttatni. De itt nem erről van szó: a film stílusok keveredése, melyben rengeteg ellentmondásosság zavarja össze a nézőt. Például Escobar néhol groteszk és vicces figura, pozitív felhanggal, másutt pedig gyerekek lemészárlása kap vidám háttérzenét, mintha az esemény komikus volna.
4. -- Nagyon aránytalan a 123 perces játékidő történeti elosztása: a drogbáró életének utolsó éve óriási hangsúlyt kap (a teljes játékidő majd felét), miközben Escobar sikerei, kudarcai, életének fordulópontjai alig kerülnek említésre. Aranoa érezhetően bukására fókuszált és arra, ahogyan magára maradt, majd meghalt. Így azonban egy torz összkép marad a nézőben, mely felveti a kérdést: ha ennyire kudarcokkal volt terhes élete, hogyan lehetett a fél világ ura? Nos, a válasz: nem volt kudarcokkal teli az élete, csak a film hagyja bennünk ezt a megtévesztő érzést.
5. -- Rengeteg a kimaradt elem a filmben, melyeket Aranoa valamiért kihagyott filmjéből, pedig lényegesek lettek volna. Például közvetlen helyetteseinek, jobb és bal kezének bemutatása, hiszen nélkülük nem lehetett volna 10 éven keresztül Latin-Amerika ura. Aztán legfőbb bérgyilkosának (John Jairo Velasquez) megjelenítése, aki az összes piszkos munkát elvégezte helyette, végül a kolumbiai legfelsőbb bíróság 1985 november hatodikai ostroma, mely egészen egyedi volt még a világtörténelemben is.
6. -- Nem kap a filmben megfelelő jelentőséget Escobar riválisainak megemlítése, melyek közül a Cali városában működő, Cali Kartell volt a legjelentősebb. Szinte a kezdetektől egy fajta belső ellenzékként voltak jelent, majd 1991 után nyíltan is szembefordultak a kokain királlyal.
7. -- Nagyon felületes Escobar elfogásának bemutatása is. Ugyan esik szó arról, hogy egy 500 fős egységet szerveztek kolumbiai katonákból-rendőrökből elfogására, de alig kerül említésre, hogy a CIA és a Cali Kartell mennyi pénzt, időt és energiát ölt Escobar kiiktatásába. (És hogy megölése után éppen a Cali Kartell következett, hiszen 16 hónappal később őket is utolérte Amerika megtorlása.)
8. -- Sablonos Escobar magánéletének taglalása is, melyben a feleség álláspontja és véleménye egyáltalán nem jelenik meg. Persze a film alapján a szerető, Virginia Vallejo beszámolója adja, de a rendezés így is megtehette volna, hogy kiegyensúlyozottabb összképet ad a drogbáró nőügyeiről és családjához fűződő kapcsolatáról. 
9. -- Alig látunk jeleneteket a Medellin Kartell működéséről, pedig ez a szervezet (és maga a kokain csempészés) szolgáltatta Escobar vagyonának és hatalmának alapjait. Láthatunk autópályán leszálló, kábítószert szállító repülőket, csomagok ledobását, de kimarad a filmből a sok amerikai gyilkosság, a rengeteg utcai harc és a kokain nyomán a 90-es években mindent elöntő erőszak az USA nagyvárosaiban. Pedig ez a terror-hullám kényszerítette rá az amerikai kongresszust és előbb Reagan, majd Bush elnököket arra, hogy a CIA révén lesújtsanak Escobar szervezetére. 
10. -- Végül kiemelnénk, hogy említés nélkül marad Escobar rengeteg amerikai kötődése, például, hogy rendszeresen felbukkant az USA -ban, ahol még ingatlanokat is vásárolt, sőt miközben első számú közellenség lett, a Fehér Ház előtt fotózkodott, hülyét csinálva az FBI, a CIA és a teljes washingtoni törvényhozás szervezetéből. Ugyancsak hiányérzetet kelt, hogy egy másik filmben -- a Doug Liman rendezte: Berry Seal - A beszállító -ban -- hűen elénk tárt amerikai pilóta esete teljesen kimarad a filmből, pedig Mr. Seal éveken át szállított Escobarnak és nélküle nem tudta volna kiépíteni (vagy beindítani) hálózatát.

Az említett és itt felsorolt 10 probléma sajnos erősen rontja az Escobar élvezhetőségét, amit Javier Bardem kivételes alakítása némileg tud csak ellensúlyozni. Kiemelendő, hogy a 2015 -ös Narcos (Netflix) sokkal hűbb összképet ad a kokainkirályról. /Ami a drogbandák elleni, napjainkban zajló küzdelmet illeti, ajánljuk partner blogunk posztját./ Értékelésünk az Escobarról: 55% (3 csillag).

2018.07.28.(12:14)